Engem szolgál a hajad
ha barangol benne napsugár
bőrömön suhanó puha szál
markomba szorítom majd
Engem szolgál a szemed
nézel és éltet rajongásod
csodálod nyugodt álmom
éjszakákon át figyelsz
Engem szolgál a kezed
simogat szelíden
egy-egy íven megpihen
boldog melegség
Engem szolgál a hangod
sikolyodtól forr a vágy
sóhajod mámorba ránt
sohasem feledném
Engem szolgál a lépted
másfelé vezető utad eltépted
hozzám hajszol a sóvárgás
elém érkezel
Engem szolgál a csended
lelked mélysége kitárva
elfogadod amit befogadni kell
semmit nem kérdezel
Engem szolgál a jövőd
múltad sosem volt talán
jelened égeted el
ölelésem parazsán
Engem szolgál a léted
az elmúlás már nem háborít
nekem élsz és értem létezel
nem számít mi jön ezután
halál szüli épp az életet
a test a léleké lett
összezuhan a létező világ
egyetlen igazság van csupán
a fájdalom amit keresel és megtalál
Csak vékony hártya feszül
sötétség és ragyogás között
a feltörő gyönyör diadalt arat
minden fájdalom fölött
a megtisztulás útja
csupa lüktetés
az öntudat tengerén
elmerülés és felszínre kerülés
Tudni kell fékezni a feltörőt
visszatartani a kitörni akaró pillanatot
szenvedve várni a robbanást
megfeszülni kell
még...
még tovább
elpattan szinte az elviselhető
a lehetetlen határára közel
Önmagad mélységeibe zuhansz
érzed az egész Világegyetemet
rajtad kívül nincs semmi
a Mindenség benned születik meg
minden létező fájdalom
minden energia
beléd olvad és eltűnik
az Univerzum minden démona
Hírtelen megpattan a fegyelem-hártya
sikoly örvénye hullámzik elő
leszakad a sötétség máza
félelmeket repeszt szét a fény
benned van minden jó forrása
meggyötört testedből fakad az őserő
kitágul tudat és lélek
ujjong a lelked: Ismét élek!
(Komáromi János)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése