Ha nem vagy képes megváltoztatni körülményeid,legalább változtass azon,ahogy szemléled azokat.S ha sehol sem látod a remény felcsillanó jelét,csak lépj ki a mindennapokból,s hallgasd meg egy madár énekét,gondolkodj el rajta,mit mesélhet,mielőtt szárnyra kap...


Néha elgondolkozom azon,hogy miért nem tudjuk értékelni és megbecsülni az életet.Miért hagyjuk,hogy minden hétköznapunk ugyanolyan átlagos,céltalan kavargás legyen...Mert az!Ha szétnézek a világban,mindenki csak rohan,mindenki törtet előre,de közben már nem is tudja mi a cél.Ha megtudnád,hogy 30napod maradt az életből ugyanígy viselkednél?Ugyanúgy elvesztegetnéd a perceket s nem tennél semmit?Nem hiszem....Akkor értékes lenne minden pillanat.De miért kell ahhoz katasztrófa,hogy megtanuljunk ÉLNI?Miért nem megy ez gondok nélkül?És vajon miért akkor tudnánk a legjobban szeretni,mikor már nem lehet?Miért akkor hiányzik valaki a legjobban,mikor már elérhetetlen?Nagy kérdések ezek,a válasz pedig talán nem is olyan nehéz....Önzőek vagyunk,s ettől az önzéstől képtelenek vagyunk a lelkünkkel látni...csak akkor vagyunk képesek levetni az önzés álarcát,mikor a fájdalom vagy a hiány elsöpör minden más érzést.Pedig nem lenne nehéz.Ha megtanulnánk néha magunkba látni,rájöhetnénk mennyire elsiklunk a valódi élet felett.
Ha tudnád,hogy mikor ér véget életed,minden perc egy kincs volna!Minden boldog óra egy örökkévalóság.Akkor nem félnél többet élni.Nem félnél megtenni,azt amit régóta szeretnél.Észrevennél olyan dolgokat,melyek már annyira beleivódtak a mindennapjaid körforgásába,hogy fel sem tűnnek.
Mikor érezted utoljára a szél simogatását arcodon?Mikor álltál meg gyönyörködni az útszélén egy virágban?Mikor szaladtál önfeledten a kék ég alatt?Mikor?Talán míg kicsi voltál!És milyen szép dolgok ezek, nem?Kár,hogy manapság már szinte kinevetik azt,aki ezek közül bármelyiket is megteszi.Nem illik bele ebbe a hibátlan társadalom képbe. A mai világnak már nem ez a szép.Lassacskán kezdünk érzéketlenné válni a valódi szépség felett.Többet ér a mű,a mesterkélt.Nem tudjuk megbecsülni azt amink van,mert mindig több kellene.Ha megszerzel valamit,már nem vagy boldog,mert megszokottá válik.Megunod!Nem így van?Eldobod s megszerzel valami újat,de hamarosan az sem kell.Ez az Ego hatalma a lélek és az én felett.Álarcokba bújt önző emberek róják cél nélküli köreiket nap mint nap,újra és újra,amíg nem történik valami,ami kiszakítja őket ebből.A fájdalomban még képesek vagyunk meglátni a szépet.A hétköznapokban már ritkán.Persze ki vagyok én,hogy megmondom mi a helyes és megítélek másokat?Én is csak egy vagyok a sok közül,de én szeretnék változtatni.Nem a világot megváltani,csak magamat.Szeretném ha minden napom úgy tudnám élni,mintha az utolsó lenne.Meglátni a szépet s ledobni az álarcot.Mástól várni a boldogságot butaság.Mert aki boldoggá tehet csakis önmagad!Reménytelen néha olyan valakivel találkozni, aki képes így élni.Ritka, de vannak ilyen emberek.