lelkizés...

Néha fáj léteznem...s azt érzem igazából,hogy lelkem fáj...s lelkem sóvárog valami iránt...
választ tudom,újfent szeretetéhségem van...vagyis inkább most úgy érzem oly sok bennem az adni akarás,hogy már nem tudom kinek is kéne adnom belőle,hogy egyensúlyba billenjen lelkem mérlege...hárman beszélgettünk  a napokban...s a srác egy ismerősömről mondta el véleményét..úgy,hogy az érintett személy jelenlétében történt ezen dolog...tehát semmi egymás háta mögötti kibeszéléséről szó sincs!!!azt amúgy is gyűlölöm!!!Szóval,elmondta mit gondol a "lány"-ról(anya,asszony,),s arról a helyzetről amiben él a csaj...3éve ismerem srácot,(férjet,apát),csak a mókás arcát láttam mindig...eszméletlen mennyi bolondság szorult belé...bármilyen helyzetből kitud jól jönni mókásságával...persze,ez nem azt jelenti,hogy ne lenne komoly ember is ez mellett...de ezen oldalát,hogy ő valójában figyel  a körülötte lévő dolgokra,emberekre,történésekre ...valahogy furcsa volt szembesülnöm vele...spicces volt ezen beszélgetésünk alkalmával,de pont ezért ő volt az ki keményen ,nem megjátszva magát, mondta el véleményét,arról,hogy ő mint kívülálló miképp látja dolgokat...a beszélgetés végén igazat kellett adjak neki...s becsültem azért,hogy vállalta véleményét...na,kezdek belegabalyodni mondandóm útvesztőjébe:-)lényege,kihasználtam alkalmat s megkérdeztem tőle,mit gondol rólam...eddigre már csak ketten maradtunk mert a másik személy elment táncolni...na,neem!nem arról van szó,hogy másik csaj előtt ne mertem volna rákérdezni...csak tényleg így alakult...s őszintén,komolyan választ akartam kérdésemre...úgy gondolom,senki nem ismer senkit igazán...csak kialakítunk egymásról egy képet,ami vagy valós vagy nem..mert sajna velem is előfordult,anno régen,hogy elsőre ítéltem meg embereket...s később kiderült tévedésem...így mára már próbálok nem véleményezni elsőre,ha nem megismerni másik életét,sorsát,s hogy mi s mért vezetett odáig életébe,ahol épp tart...szóval a srác ismeri anyum hosszú évek óta...egy szóval jellemezte:van egyénisége!!!..mire rám nézve így válaszolt:kileng a mérleg...nincs olyan,hogy egy valaki lennék...hol szomorúság van arcomon,amikor is fallal védem magam s bezárkózom...hol szárnyalok s fülig érő szájjal vetem magam bele életbe...de az,hogy a középúton haladjak,valamiért nem megy...hozzáteszem nem így mondta mondandóját,de lényege ez volt...hisz itt is többször írtam:nálam nincs középút..vagy a poklok poklát járom meg lélekben vagy szárnyalok magasan...de viszont figyeli iwiw-en ténykedésem,írásaim s az ő állítása szerint "-Na,az vagy Te!"...mire,én:-"Amit írok nem én vagyok,de olyan szeretnék lenni."..egy ember aki szeretetet ad,ad s ad... s cserébe nem kér semmit csak,hogy fogadják el olyannak amilyen...hibáival,tévedéseivel együtt...javasolta olvassam vissza magam,s ráfogok jönni,hogy igaza van...valójában az vagyok én ,ami ott látszik belőlem...ott nyílok mint egy virág az ő  állítása szerint is...de kiszámíthatatlanul bújok keménységem mögé...s a falat szempillantás alatt magam köré emelem...örültem ezen beszélgetésnek...mert azt éreztem,hogy talán/tényleg azon jelzést veszik tőlem amit megakarok mutatni magamból...s,hogy láthas(sák)sa milyen ember vagyok  álarc nélkül...